Kárpát Medencei Imanap
„Mert nem félelemnek Lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erőnek, a szeretetnek és józanságnak lelkét!” 2.Timótheus 1:7
Meghívó
A Kolozsvári Református Egyházmegye Nőszövetsége az idén is megszervezi a Kárpát-medencei
Imanapot, amelyre szeretettel várjuk az egyházmegye gyülekezeteinek küldötteit.
Igét hirdet: Antal Enikő VI. éves theológiai hallgató, imaszolgálatot Dr. Buzogányné Dr. Kovács
Emese vezetésével végzünk, Lengyelné Dr. Püsök Sarolta által betekintést nyerünk a Dunántúli Református
Egyházkerület életébe.
Végül közös szeretetvendégségen beszélgethetünk keresztyény testvéreinkkel és megízlelhetjük a dunántúli vidék ételeinek ízét.
A XI. Kárpát-medencei Imanapot ezúttal a Kolozsvár- Belvárosi Református Egyházközség templomában tartjuk, 2016. december 4-én, délután 4 órai kezdettel.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt.